Velük szerepel egy Eb-csoportban a magyar válogatott

A portugál és az izlandi válogatott mellett a második kalapból Ausztriát kapta ellenfélül a magyar csapat a 2016-os, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság Párizsban rendezett szombati csoportsorsolásán.

Bernd Storck szövetségi kapitány együttese első meccsét június 14-én Bordeaux-ban játssza Ausztriával. Négy nappal később az északi szigetország lesz az ellenfél Marseille-ben, míg június 22-én, Lyonban a Portugália elleni összecsapással zárul csoportkör. A kontinensviadalra 44 év után visszatérő magyarok valamennyi találkozója 18 órakor kezdődik majd.
A legerősebb, első kalapból kapott Portugáliával az ősszel rajtoló világbajnoki selejtezősorozatban is találkozik majd a magyar csapat, az osztrákok elleni párharc pedig annyiban lesz különleges, hogy a két nemzeti együttes éppen egymás ellen játszotta a legtöbb meccset, szám szerint eddig 136-ot, de ebből a mostani lesz az első, amelyre semleges helyszínen kerül sor.
A magyarok mérlege csak a négyes favoritjának számító portugálok ellen negatív, őket viszont még soha nem sikerült legyőzni. A két gárda eddig tízszer találkozott egymással, három döntetlen mellett a portugálok hétszer diadalmaskodtak. A döntetlenek valamennyi alkalommal barátságos meccsen – s a legutóbbi 1983-ban – születtek.

A világversenyen újonc és a leggyengébb, negyedik kalapból kisorsolt Izland ellen viszont húsz éve veretlenek a magyarok, tíz meccsen hét győzelem és három vereség a mérleg. Az északiak legutóbb 1995 júniusában nyertek a magyarok ellen Eb-selejtezőn, az azóta lejátszott öt meccsen mindannyiszor vereséget szenvedtek, legutóbb a 2011 augusztusában, budapesti barátságos találkozón 4-0-ra.

Az örökrivális osztrákokkal szemben szintén magyar fölényt mutat a mérleg: a nemzeti együttes 66 győzelem mellett 30 döntetlent és 40 vereséget számlál. A két gárda a rengeteg közös összecsapás ellenére legutóbb közel tíz éve, 2006 augusztusában játszott egymással, akkor 2-1-re nyert Magyarország.

A június 10-én kezdődő kontinensviadalon a hat négyesből az első két csapat mellett a négy legjobb harmadik jut a nyolcaddöntőbe.
Forrás: telesport.hu