A csütörtöki egri közgyűlésen kicsit beszólt az ellenzék Cseh Lászlónak, mielőtt nyolcmilliót kapott volna klubja, a civilekért meg többen is megkezdték az aggódást.
Egri sikerekkel indult a közgyűlés, taps szólt az év megyei testnevelőjének, Bíró Csabának és Könyvtári Minőségi Díjjal kitüntetett Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárnak. A folytatásban aztán – mivel a költségvetést csak februárban fogadják el – viszonylag nyugisan telt el az ülés. Igaz, az Egri Úszó Klubnak nyújtandó támogatásról szóló előterjesztésnél sokan hozzászóltak. De nem a témához, hanem ahhoz, jól reprezentálja-e Egert Cseh László. A kormánypártiak szerint igen, A független Császár Zoltán szerint már kevésbé… Végül 8 milkás támogatást szavaztak meg a klubnak.
A legnagyobb vita a Civil Ház kapcsán merült fel. A korábbi működtető Életfa Környezetvédő Szövetség ugyanis nem tudja vállalni a feladatot, négymilliós pluszra lenne szüksége. Habis László előterjesztése pedig azt javasolta, legyen a ház az Egri Kulturális és Művészeti Központ telephelye. Ezt leginkább az LMP-s Komlósi Csaba ellenezte, szerinte a civileké kellene, hogy legyen az épület. A városvezető meg azt mondta, nem az lényeg, kinél a kulcs, hanem, hogy a civilek dolgozhatnak-e bent, és az EKMK több telephelye (LISZI, Bartakovics) jó példa rá: lehet együttműködés a cég meg a szervezetek között. A többség végül igent mondott a javaslatra. A városi nagyrendezvények támogatásánál elhangzott: Eger 6-6 millióval segíti a Kaláka Fesztivált és a Kamaraopera Fesztivált, valamint öttel az Egri csillagok musical nyári bemutatását.
Szűk négy óra alatt vége is lett az ülésnek, nyilván nem lesz ilyen könnyű menet a februári, amikor kétszer is tanácskoznak, az egyiken ráadásul a büdzséről.
Írta: Keller Richárd