Nagy összegű pályázati felhívás egri hallgatók számára

Az Esterhazyanum Tudományos Kutatócsoport pályázatot hirdet BA/MA/osztatlan képzésben részt vevő hallgatók számára az egri egyházmegye eddig feltáratlan történetének részeiből.
Elsősorban azok jelentkezését várják, akik a történeti, irodalom-, művelődés-, illetve egyháztörténeti kutatások iránt érdeklődnek.

rk_58028.jpg
Az egri egyházmegye történetének első fele fel van már tárva, az egyházmegye településeinek, intézményeinek, közösségének története azonban még számos kérdést hord magában.

map_of_the_kirchenprovinz_ecclesiastical_province_of_eger_austria-hungary_1909.jpg

A kutatás természetesen kiterjedhet egyes személyek életútjára, (irodalmi) munkásságára egyaránt. A papok, püspökök és érsekek szerteágazó és sokoldalú életműveit sem tekinthetjük feltártnak, hatalmas hagyatékukban még számos kérdés kutatható.

9144460-nagy.jpg
Pályázni tehát az egri egyházmegye napjainkig tartó, ezeréves történetének egy-egy szeletének feldolgozásával lehet.

A pályázatnak tartalmaznia kell:
– részletes kutatási terv
– igazolást aktív hallgatói státuszról
– témavezető ajánlása, aki a választott korszaknak szakmailag elismert kutatója
– nyilatkozatot arról, hogy a pályázó vállalja: nyertes pályázat esetén 2016. június 10-ig elkészíti a végleges dolgozatát minimum 30.000 „n” terjedelemben, a tudományos közlemények írására vonatkozó szabályok szerint

A kutatási pályázat keretösszege: 200.000 Ft, melyet a beérkező pályázatok függvényében határoznak meg és osztanak el.
A június 10-ig beküldött munkákat rangsoroljuk a téma feldolgozásának színvonala szerint.
A díjazás keretösszege: 300.000 Ft.
A kutatási terv pályázatokat 2016. március 15-ig kérjük beadni elektronikus formában (PDF-dokumentumban) az esterhazyanum@ektf.hu e-mail címre.

94934364.jpg
A pályázat a T03062-EMMI intézményi kiválósági támogatás saját forrás (eredményes szervezeti egység, kiválósági hely) elnevezésű támogatáson belül valósul meg.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!