Jótékony gazdák a megyében

129 Heves megyei gazda összesen 13 tonna lisztet ajánlott fel a rászorulóknak a Magyarok Kenyere Mozgalom keretein belül.

mkhonlaplogo.jpg

Az adomány ünnepélyes átadására tegnap a Bazilika épületében került sor. Az adományt a gazdák nevében Székely Zoltán, a Heves Megyei Agrárkamara elnöke adta át dr. Ternyák Csaba egri érseknek, melyet a Keresztény Karitász juttat majd el a kárpátaljai rászorulóknak.

271140_adomany.jpg

– Ez az adomány főleg a rászorulóknak szól. Kitüntetés a számunkra, hogy a gazdák a Katolikus Karitászt választották arra, rajtunk keresztül célba juttassák az adományukat. Fontos, hogy odafigyeljünk a szegényekre. Nagyon meghatott az, hogy a gazdákban jelen van ez a gondolat. A Magyarok Kenyere nagyszerű kezdeményezés – mondta dr. Ternyák Csaba egri érsek.

A Karitász országos igazgatója úgy nyilatkozott: „Hosszú távú segélyezési programot dolgoztunk ki, amely a Katolikus Karitász és a Kárpátalján dolgozó segélyszervezetek együttműködésével jött létre. Ennek köszönhetően havonta 500 családnak juttatunk el élelmiszercsomagot, alapvető háztartási termékeket. A most felajánlott lisztmennyiség e csomagokba kerül be, s a decembertől ott is lesz a családok asztalán. Több mint 100 településre juttatjuk el a csomagokat főleg azoknak a családoknak, akik érintettek a háborúban családtagjaik révén. Vannak olyan famíliák is, akik gyászolják a hozzátartozóikat, s olyanok is, ahonnan a családfők kiestek. Ők azok, akik a legjobban rá vannak szorulva arra, hogy támogassuk őket.”

37bb79ce9013d22a2275ce79b5077056.jpg

Forrás: heol.hu

 

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!