Mint minden évben, idén is tömegek kerekedtek fel és keltek útra, hogy az utolsó borzongós hideg napokat a szilveszter éjszakával együtt egy idegenforgalmi központban, szállodában töltsék.
A téli hónapokban általában a két éjszakás konstrukciók viszik a pálmát, ám ez év végén az óévbúcsúztatás idejére nagyrészt a 4 nap/3 éj csomagokat keresték a vendégek. Még úgy is, hogy átlagosan közel 50%-kal drágábban kapták meg a várva várt pihenést a kikapcsolódni vágyók.
A nívósabb szállodák a tűzijátékon, tombolán és pezsgőn kívül show-műsorral és sztárvendégekkel várták a vendégeket.
2015 végén Budapesten és Siófokon kívül idén is a fürdővárosok – Hajdúszoboszló, Eger, Gyula – voltak a legnépszerűbb szilveszteri úti célok a Szállás.hu adatai alapján.
Bár valójában nincs min csodálkozni.
A Dobó tér fölött magasodó középkori vár nemzeti emlékhely. Az egri borok világhírűek, a barokk műemlékek csodaszépek, a termálfürdő és a gyógyvizek télen is kellemes kikapcsolódást nyújtanak és a határainkon túl is híres magyar vendégszeretet vonzó turisztikai élmény az Egerbe látogatók számára.
Városunk rengeteg látnivalóval büszkélkedhet, így nem csoda, hogy ezen színes választék vonzóvá teszi a megyeszékhelyet az óesztendő végén is.
A Szállás.hu idén decemberben a hazai szálláshelyek között a legalacsonyabbként az 1700 forintos, a legmagasabbként pedig 1,7 millió forintos foglalást regisztrálta.
Ugyanezen oldal adatai szerint a külföldön szilveszterező magyarok az idei évben a három közeli királyi fővárosba – Bécsbe, Prágába és Pozsonyba – látogatnak, de sokan érkeznek Zakopanéba és Kassára is.
A 10 legnépszerűbb belföldi utazási célpont szilveszterkor (2015)
1. Budapest
2. Hajdúszoboszló
3. Eger
4. Siófok
5. Gyula
6. Pécs
7. Miskolctapolca
8. Szeged
9. Debrecen
10. Sárvár
A 10 legnépszerűbb külföldi utazási célpont szilveszterkor (2015)
1. Prága
2. Bécs
3. Zakopane
4. Kassa
5. Szováta
6. Pozsony
7. Parajd
8. Kolozsvár
9. Krakkó
10. Nyitra
A 10 legnépszerűbb belföldi utazási célpont az utolsó hónapban (2015. december)
(Zárójelben a tavalyi hasonló időszak helyezései)
- Budapest (1.)
2. Eger (2.)
3. Hajdúszoboszló (4.)
4. Győr (5.)
5. Szeged (-)
6. Sopron (3.)
7. Debrecen (8.)
8. Hévíz (-)
9. Pécs (6.)
7. Miskolctapolca (7.)
(forrás: Turizmus Online)