Ha csak szórványosan is, de valami végre talán lesz – áll az OMSZ honlapján.
Vasárnap nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, napközben már erősen felhős lesz az ég. Szórványosan alakul ki havazás. A keleti, északkeleti szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és -8, a legmagasabb nappali hőmérséklet +1 és -4 fok között alakul –
Hétfőn éjszaka még sokfelé kell ködre számítani. Kedden északkelet felől egyre nagyobb területen süt ki a nap, délen és a Nyugat-Dunántúlon azonban lesznek tartósan borult területek. Napközben az Északi-középhegység térségében és az Alföldön megélénkül az északkeleti szél. Hajnalban -3, +2, délután 2, 7 fokra számíthatunk. A következő napokban sok napsütés, de hideg idő várható.
Szerdán túlnyomóan derült, napos idő lesz, csak eleinte nyugaton valószínű kevés felhő. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél megélénkül, a Tiszántúlon meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +2 fok között alakul.
Csütörtökön derült, napos, száraz idő lesz. Az északkeleti szél az Alföldön időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és -9, a legmagasabb nappali hőmérséklet +1 és -2 fok között alakul.
Pénteken, újévkor túlnyomóan derült, napos idő lesz, csak estefelé nyugaton növekszik meg a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és -3 fok között alakul.
Szombaton az ország nagyobb részén még várható több-kevesebb napsütés, de nyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és -11, a legmagasabb nappali hőmérséklet +1 és -4 fok között alakul.