EgerHírek bejegyzései

Jobban zongorázol, mint egy hatéves?

Eger ad otthont március elején a ZeneKÉPzelet elnevezésű négykezes zongoraversenynek, amelyre hat év feletti gyerekek és fiatalok jelentkezhetnek.

A versenyen elhangzó művekkel kapcsolatban nincs megkötés, és nincsenek előválogatók sem.

A rendezvény üzenete, hogy megmutassa az együtt zenélés örömét és szépségét – hangsúlyozta Várnagy Andrea zongoraművész az eseményt beharangozó budapesti sajtótájékoztatón.

A rendezvény első napján nyitókoncert várja a közönséget, második nap mérhetik össze tudásukat a versenyzők, harmadik nap pedig gálakoncertet tartanak.

Jelentkezni ITT lehet. A szervezők mintegy harminc párosra számítanak a megmérettetésen.

kislany_zongora
A rendezvény első napján, március 4-én Farkas Zsolt és Várnagy Andrea nyitókoncertje várja a közönséget az egri Líceum kápolnájában, március 5-én tartják a zongoraversenyt korcsoportonkénti beosztásban, és külön kategóriában lehetőség lesz tanár-diák produkciók bemutatására is. Az eredményhirdetés után este meglepetés programra invitálják az érdeklődőket.
Várnagy Andrea és Farkas Zsolt csaknem 10 éve járják a világot ZeneKÉPzelet elnevezésű programjukkal, hogy megszerettessék a fiatalokkal a komolyzenét. Előadásaikat eddig több mint 700 ezer gyermek hallotta határon innen és túl. A márciusi versenyre Kárpátaljáról és Erdélyből is érkeznek fiatalok.

Big lájk: segítő söröző

Az alkohol (vagy a szerelem?) öl, butít és nyomorba dönt  – tartja a mondás. Erre cáfolt rá egy egri kocsma most. Riszpekt rovat.

Jó, tudjuk, hogy amit a facebookon lát az ember, azt ossza el kettővel (vagy inkább néggyel, hattal, stb.), de ez olyan, amit kitalálni nem lehet.

Történt ugyanis, hogy az egyik egri kocsma… ott a patakparton… na jó, a strand mellett… üsse kő, szóval a Békafütty vezetősége merészet gondolt. Két éve ugyanis annak, hogy újranyitott a hely, ezt megünnepelték. Eddig még semmi különös, szoktak sörözőben ünnepelni, de itt volt tombola.

Oké, ilyen is volt már máshol, de itt a bevételt a kórház gyerekosztályának ígérték, hogy légzésfigyelőt vehessenek belőle. Annál is nagyobb az öröm, hogy tényleg odaadták a pénzt, s a facebook-oldaluk tanulsága szerint már használatba is vették a “Kékfény köpeny a koraszülött babáknak”-ot, legyen az bármi is. Big lájk az ötletgazdáknak, meg a tombolázóknak is. Sok hasonlót kívánunk!

 

 

12672004_1345906935435742_616946712456510977_o

Fontos az autója biztonsága? Szeretné óvni?

FELHÍVÁS 

Fontos az autója biztonsága? Szeretné óvni?
Ezeket biztosítja Egerben a Katona téri Parkolóház.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat!
Kedvező feltételekkel várjuk!

  1. február 15-től érvényes parkolási díjak:
  • parkolási alapdíj minden nap: 280,- Ft/óra;
  • bérlet (érvényes: 00.00 – 24.00): 12.000,- Ft/30 nap
  • nappali bérlet: 00 – 19.00: 7.500,- Ft/30nap
  • éjjeli bérlet: 00 – 08.00: 4.500,- Ft/30nap
  • Turista Bérlet (érvényes: 00.00 – 24.00): 4.000,- Ft/4 nap
  • Heti nappali bérlet: 00 – 19.00: 3.500,- Ft/7 nap
  • Éves bérlet (érvényes: 00.00 – 24.00): 90.000,- Ft/360 nap

Az a vállalkozó aki 3 db éves bérletet vásárol annak 2 m2, aki  5 db bérletet vásárol annak 3 m2 falfelületet biztosítunk reklámozásra a Parkolóházban.

Parkolóházba bérletet az EVAT Zrt. parkoló üzemeltetési ügyfélszolgálati irodában lehet vásárolni az Eger, Zalár J. u. 1-3. szám alatt.

  • A Parkolóház bérlethez tartozó belépőkártya díja: 2 300,- Ft/db
  • A belépőkártya meghibásodása, elvesztése esetén a kártya 2 300,- Ft díj ellenében pótolható.

 

EVAT Zrt.
Eger, Zalár J. u. 1-3.
Parkolóház üzemeltető